Menü Bezárás

Mezítláb Budapesten

Avagy emlék az utam alapjába

mezítláb Budapesten
Sokan a magyar néptáncot úgy ismerik mint szépen megkomponált koreográfia különböző színpadokon.
Valóban fontos, hogy minél több ember megismerje a különböző tájak szép táncait, viseleteit, dalait, szokásait.
Ám jópáran vannak, akik belülről is ismerik ezeket a táncokat. Sőt, nem csak ismerik, hanem jól is érzik magukat általa. Ilyen lehetőséget rejt magában minden egyes táncház.
 
Általában a táncházak része egy „tanítós” rész, amikor azok számára is elérhető a mulatság, akik még csak ismerkednek, tanulják az adott tánc lépéseit, hiszen senki sem úgy kezdi, hogy hopp, már tudom is, hogy ropjam.
 
Aztán persze van, amikor azok táncolnak, akik ismerik is és nincs mellette úgymond oktatás. Ahogy sok más dolognak is, a táncoknak is megvan a maguk nehézsége vagy könnyűsége, karaktere. Vannak nehezebb és könnyebb táncok. Bennem valahogy minden táncféle párosul egy jellemzéssel.
 
Van olyan tánc, ami kifinomult, kicsit arisztokratikus. Van amelyik vidám, csapodár, élettel teli. Van amelyik igazi össznépi bulizene.
 
Ilyen össznépi bulizene véleményem szerint a moldvai. Bár sokféle tánc van ezen belül is, azt gondolom, hogy ahol az a cél, hogy egy társaság minden tagja tudjon táncolni, mindenféle táncos tudás nélkül is, akkor ott moldvait húznak.
 
Nagy előnye, hogy sok-sok nem páros tánc van benne, ami által sok ember tud együtt, egymás lépését lefigyelve részt venni, sőt, ha valaki hibásan lép, sem töri meg az egésznek a menetét, nem mellesleg nem befolyásolja, hogy hány fiú, hány lány van a parketten.
Egy moldvai alatt nem kell „petrezselymet árulni”.
 
Nos, egyik, éves szinten megrendezésre kerülő táncháztalálkozón, még az egyetem alatt a főhelyszín meglátogatása után átvonultunk A táncházba. Ott többféle lehetőség volt, én , már igazából nem tudom milyen alapindokból, de a moldvai „részen” kötöttem ki.
 
Ennek az lett az eredménye, hogy fogalmam sincs hány órán keresztül, de táncoltam vég nélkül.
Fantasztikusan kényelmes cipőm volt, ám ezt a „maratoni” tempót hajnaltájban már abban sem bírtam.
Ezért a vonatra várakozva, talán Kelenföldön, megszabadultam a cipellőimtől, amit a lábaim hatalmas örömmel fogadtak.
Így jártam meg a fővárost, ha csak egy részét is, mezítláb.
 
Te mikor, miért voltál széttáncolt cipellőben?
Soha? Keress táncházat a közeledben, hogy ezt is kipróbáld 🙂